Növeld az esélyeid az állásinterjún: légy kreatív

Növeld az esélyeid az állásinterjún: légy kreatív

A kreativitás fogalmát egyre többször hallhatjuk álláskeresési témákban. A szekszárdi munkavállalóknak is szükségük van arra, hogy meglévő szakmai ismereteik mellett egyéb készségeiket szintén fejlesszék.

A kiválasztási folyamatok során nagy hangsúlyt kapnak a soft skillek és olyan tulajdonságok, melyek a mindennapi munkavégzéshez szükségesek lehetnek. Gondoljunk például az informatikusok és programozók munkájára: a projektszemlélet, a csapatmunkára való hajlam kezd szinte alapkövetelménnyé válni, így a kódolás mellett az álláskeresőknek ezeket a készségeiket is célszerű fejleszteni. Nem véletlenül készítenek fel az egyes képzések után magára az állásinterjúra sem, ugyanis manapság már nem biztos, hogy mindig az aktuális legjobb szakembert választják ki, hanem azt, akivel a leginkább el tudják képzelni a hosszú távú közös munkát.

 

De hogyan fejleszthető a kreativitás? Olvassunk, írjunk, rajzoljunk, alkossunk magunktól. Csináljunk bármit, ami gondolkodásra késztet minket és fejlődünk fogunk általa. Ha kreatív állásokat szeretnénk megpályázni, a saját magunk által elkészített munkák remek ajánlólevelek is lehetnek. A szekszárdi cégek is díjazzák, ha valaki saját magától képes a munkavégzésre, mindez ugyanis önállóságot sugall és azt jelenti, motivációnk is magas szinten van.

 

A kreativitás tehát fejleszthető, nem csak tehetség kérdése. Sőt, egyes nézőpontok szerint 99%-ban a kemény múlik és csak 1%-ban azon, valakinek milyen adottságai vannak. Ha tudatosan felkészülünk és képezzük magukat akár otthonról, autodidakta módon, akár a komfortzónánkból való kilépést is gyakorolhatjuk. Sokan nehezen találják az egyensúlyt az introvertált és extrovertált személyiségek közül, a legjobb azonban, ha mindkét tulajdonság jellemzőivel rendelkezünk bizonyos értelemben.

 

Ahhoz, hogy kreatív személyiséggé váljunk, nem kell feltétlenül beleragadni egy-egy szakterületbe. Ha informatikusként elsajátítjuk például a jobb agyféltekés rajzolás alapjait vagy szerzünk némi tudást a grafikai területen, az nem azt jelenti, hogy innentől kezdve abból szeretnénk megélni. Maradhatunk a fő hivatásunknál, de a megszerzett készségeknek köszönhetően a teljesítményünk is hatékonyabbá válhat.

 

A kreativitásért a jobb-, míg a logikai gondolkodásért a bal oldali agyfélteke felel. Ezért hasznos, ha például informatikusok, matematikusok elkezdik fejleszteni magukat ezen a területen is, így képessé válhatnak egészen egyedi alkotások létrehozására.  

Az állásinterjún bátran emeljük ki azokat a törekvéseinket, melyekkel fejlődni tudtunk, legyen az szakmánktól teljesen eltérő dolog. A szekszárdiak számára is elérhetők olyan képzések és tanfolyamok, melyek az alkotóképességet segítik, így érdemes körülnézni az aktuális lehetőségek között.   

 

SzekszardAllas.hu / P.P.