Nyílt titok, hogy a 21. század munkaerőpiaca jelentősen átalakul, mely a szekszárdi álláskeresők életét is szervesen érinti. Nézzük, melyek azok a területek, melyek már a 2020-as években is meghatározhatják a munka világát.
Habár az átalakulás folyamata már elkezdődött, a jövőben az álláskeresést is egyre inkább érinteni fogják a változások. Az amerikai Forbes által összegyűjtött tudományágak közül a közeljövőt leginkább a mesterséges intelligencia (MI), a robotizáció és automatizáció, a felhőalapú szolgáltatások, az 5G, valamint a virtuális és kiterjesztett valóság határozhatja meg.
Érdemes belegondolni, ezek a területek hogyan és milyen mértékben befolyásolják a mindennapjainkat az elkövetkező időszakban. Egyes ágazatokban már napjainkban is domináns például a mesterséges intelligencia és a robotizáció szerepe.
Habár a kisebb városokban a munkavállalók még kevésbé érezhetik mindennek súlyát, az álláskeresés során is találkozhatunk már a mesterséges intelligenciával. Egyes állásinterjúkat ugyanis már automata rendszereken kerül bonyolítanak le, mely a kiválasztási időszakot is felgyorsítja. Lehetséges, hogy az elkészített videóinterjúnkat például immáron egy gép fogja elemezni.
Sokan gondolják, hogy az MI káros és rossz dolog – nemcsak a világvégét hozza el, hanem a munkánkat is elveszíthetjük miatta. A legtöbb állásra és munkahelyre valóban hatással bírhat, kutatások szerint azonban hosszú távon 2 millióval több pozíciót teremt, mint amennyi megszűnik általa.
Csak egy példa: míg az elmúlt évtizedekben a jogászok és hitelügyintézők körülbelül évi 360 ezer órát töltöttek el azzal, hogy a kereskedelmi hitelszerződéseket elbírálják, ma ezt egy szoftver segítségével másodpercek alatt elvégezhetjük. Több területen is jelen van, például a károsanyag-kibocsátás csökkentésében, a logisztikai döntések meghozatalában, üzleti döntéshozataloknál és a rákdiagnosztikában egyaránt, de még filmajánlók létrehozására is képes az algoritmusok alapján.
https://www.controllingportal.hu/mesterseges-intelligencia-2017/
A világ gazdaságát és a munkaerőpiacot továbbá átalakítja az 5G elterjedése, mely nemcsak a telekommunikációs szektor területét érinti. A nagyobb lefedettség mellett az irodákban legalább egy gigabites adatátvitelt tesz lehetővé, továbbá az energiahatékonyság szempontjából is javulást eredményez. Nem utolsósorban újabb innovatív termékek és szolgáltatások létrejöttét idézheti elő.
A felhőalapú szolgáltatások elősegítik a közösség és a csapatmunka, a tudásmegosztás, illetve akár az egészségügy fejlődését is. A legtöbb vállalat számára pozitív és előnyös a használatuk. Az álláskeresést is megkönnyítheti, egyes oldalakon már teljesen online lehetünk jelen, szakmai portfóliónkat kialakítva, így nem kell feltétlenül a számítógépünkön vagy a laptopon tárolni az adatokat.
A kiterjesztett valóság akár azokat az időket is elhozhatja számunkra, amikor nem kell munkába mennünk, hanem egyszerűen csak az XR segítségével bejárjuk a munkahelyünket. Habár az otthoni munkavégzés már nem ismeretlen a szekszárdiak számára sem, ezek a jóslások egyelőre azért még mindig drasztikusnak tűnnek számunkra.
https://qz.com/work/1707685/how-5g-will-transform-our-ability-to-work-from-home/
SzekszardAllas.hu / P.P.