Így építheted ki személyes márkád a közösségi médián keresztül szekszárdi álláskeresőként

Így építheted ki személyes márkád a közösségi médián keresztül szekszárdi álláskeresőként

A közösségi média jelenlét manapság az álláskeresők és a vállalatok számára egyaránt kiemelten fontos. A különböző felületeken való működésnek több olyan íratlan szabálya is fellelhető, melyek betartásával könnyebben eljuthatunk a cégek vezetőihöz, HR-eseihez. De mindez igaz fordítva is: a jól menedzselt vállalkozások bevonzzák az álláskeresőket – így a szekszárdi szereplőknek is célszerű nagy hangsúlyt fektetni az online profilra.

Online jelenlét

Első hangzásra sokan talán legyintenek a közösségi média és az online jelenlét fontosságának kiemelésére – mondván, a posztolás nem bonyolult folyamat. Ez alapvetően talán így is van, azonban a vállalatoknak, az álláskeresőknek és az üzleti célokat szövögetők számára fontos, hogy tisztában legyenek azzal, hogyan válhatnak hatékonnyá az interneten. Napjainkban már munkakeresőként is kialakíthatunk egyfajta brandet magunk körül, így nem feltétlenül szükség folyamatosan önéletrajzainkkal és motivációs leveleinkkel bajlódni, ugyanis egyes oldalakon van lehetőségünk a létrehozott profilunkkal és leírásainkkal állásokra pályázni.

 

A fő közösségi média oldalak (Facebook, Instagram, Twitter, Snapchat)

Valószínűleg kevésbé kell bemutatni a kor emberének a népszerűbb oldalakat, azonban a többségről elmondható, hogy csak felhasználóként alkalmazzák ezeket – holott komoly üzleti lehetőségek kiaknázásra és álláskeresésre egyaránt alkalmasak.

A Facebookon az emberek többsége aktívan jelen van és képek, posztok sokaságát tölti fel ismerőseinek. Nem árt azonban óvatosnak sem lenni, különösen ha komoly pozíciókra pályázunk, az illetékesek ugyanis pillanatok alatt lekövethetik, milyen tartalmakat töltünk fel. Lehet, hogy egy jól sikerült bulifotó nagy sikert arat az ismerőseink körében, azonban könnyen elveszíthetjük vele a kiszemelt állást.

https://www.facebook.com/

A szekszárdi vállalatoknak szintén számos lehetősége adódik a Facebookon való terjeszkedésre. A jól kialakított profilhoz pedig nincs szükség másra, mint egy-egy jól megszerkesztett képre, aktivitásra és jól időzített, figyelemfelkeltő posztolásra. Akár fizetett hirdetéseket is alkalmazhatunk, de a vállalati weboldalra való hivatkozásokkal a látogatottságot könnyen növelhetjük, amivel a bevételek is megugorhatnak.

Az Instagram manapság egyre népszerűbb, több felhasználó már aktívabb az oldalon, mint a Facebookon. Influenszerek, kreatív szakemberek számára tökéletes, a követők száma pedig meghatározhatják a sikeres működést – egy-egy jó képpel például könnyen az oldalunkra csábíthatjuk az embereket.

https://www.instagram.com/

A Twitter a gyors kommunikáció munkaeszköze, nem véletlenül használja több híres cégvezető és szakember. Remek megoldás a gyors posztok közlésére, így pedig a követőknek sem kell sokat vesződniük a hírekkel. Magyarországon egyelőre kevésbé elterjedt, a cégeknek azonban érdemes felkészülniük a munkaerőpiac változásaira.

https://twitter.com/home

A Snapchat oldalában rejlő lehetőségeket sem ajánlott félvállról venni, ugyanis fiatal korosztály könnyen megszólítható napjaink egyik legnépszerűbb és legaktívabb felületén.

https://www.snapchat.com/

 

Álláskereső oldalak, a munkaerőpiac online felületei (LinkedIn és társai)

Az egyik legismertebb és egyben sokrétű online karrieroldal, a LinkedIn a munkaerőpiac Facebookjaként szolgál. Az álláskereséstől a toborzásig és a posztolásig számos lehetőségünk van, illetve szánjunk időt a profilunk minél szélesebb kidolgozására. Amennyiben itt jelentkezünk egy munkára, szinte nincs is szükség önéletrajz vagy motivációs levél elküldésére, ugyanis már szinte minden szakmai információ megtalálható rólunk. Akár szekszárdi állásokra is jelentkezhetünk.

A legjobb, ha a munkáltatók maguk találnak meg minket. Ehhez el kell érnünk, hogy megjelenjünk a keresések között, „kattinthatóvá” váljunk, illetve folyamatosan aktívak maradjunk.

https://www.linkedin.com/

https://www.themuse.com/advice/3-smart-ways-to-attract-recruiters-to-your-linkedin-profile

Úgyszintén kezdenek elterjedni az olyan karrier témákkal foglalkozó oldalak, ahol kialakíthatjuk saját imidzsünket az álláskeresés mellett. A Zyntern vagy a DreamJobs felületei is innovatív megoldásokat kínálnak, ráadásul egyre nagyobb szerepe van a mesterséges intelligenciának (MI) a munkaerőpiac világában. Egyes oldalakon chatbotokon keresztül juthatunk el a vállalatokhoz és illetékeseikhez.

https://zyntern.com/

https://dreamjo.bs/hu

 

Tippek a szekszárdiaknak: a közösségi média és online felületek hatékony használata

Ha az álláskeresés vagy a toborzás a célunk, fontos a megfelelő tudatosság a közösségi média napi használatával kapcsolatban. Ügyeljünk rá, hogy betartsunk egyes alapvető elemeket (pl. helyesírás), de további praktikákkal növelhetjük esélyeinket a látogatóinknál. Minden felület más és más erősségeket rejt magában.

Az első és egyben egyik legfontosabb tényező tehát, hogy legyen struktúránk, stratégiánk. Tervezzük el előre, naponta körülbelül mennyi posztot rakunk ki az oldalra és hogyan menedzseljük mindezt (a túl sok aktivitás akár már eredménytelenné is válhat).

Amennyiben például szekszárdi álláskeresőként próbáljuk meg felturbózni online jelenlétünket, érdemes kiemelni a skilljeinket, szakmai tapasztalatainkat és tanulmányainkat. Legyen szó a LinkedIn-ről vagy a Facebookról, ha bárki számára könnyen lekövethető, mely cégeknél dolgoztunk és milyen pozíciókat töltöttünk be, azzal akár előnyt is szerezhetünk a kiválasztási folyamatban. Minél inkább kiépítünk egyfajta személyes brandet, annál könnyebb dolgunk lehet a munkaerőpiac útveszejtőiben.

A jövőben sokkal komplexebb folyamattá válhat a munkakeresés, a pozíciók átalakulásával pedig a személyes kompetenciák és digitális ismeretek is egyre nagyobb szerepet kaphatnak. Így akár egy programozó számára is fontos lesz a jó kommunikációs készség, míg az alapvetően nem számítógéppel végzett munkásoknak is el kell sajátítaniuk az alapvető informatikai alapismereteket, ugyanis a technológiai változások alapjaiban változtatják meg a körülöttünk lévő világot.

Az interneten minden lehetőségünk megvan rá, hogy bővítsük szakmai kapcsolatainkat és ismertebbé tegyük magukat. Érdemes kihasználni az esélyeket és megalapozni jövőnket. A szekszárdi vállalkozások számára például problémát jelenthet, hogy a helyi álláskeresők inkább a fővárosban vagy a nyugati régióban képzelik el jövőjüket, de a jól megalapozott marketingstratégiával megtarthatják – vagy idevonzhatják – a munkaerőt.

A vállalkozóknak ajánlott elgondolkodnia azon, hogy szakember segítségével kezelik oldalaikat, ezáltal nagyobb eséllyel növelhetik ügyfeleik számát is. A marketingesek és hasonló területeken dolgozók tudják, mely piaci réseket és célközönségeket érdemes megcélozni egy-egy termékkel, szolgáltatással, így jelentősen hozzájárulhatnak az adott vállalat sikereihez.

Az online jelenlét vonatkozik startupokra, kisboltokra és helyi szereplők számára egyaránt, manapság elkerülhetetlen része az üzleti és vállalkozói szférának, ezért célszerű időt fordítani a hatékony alkalmazásának megismerésére.

 

Képezzük magunkat

A hatékonyság és teljesítmény növelésének egyik legjobb módja, ha folyamatosan képezzük magunkat az online média területén. Olvassunk releváns tartalmakat az interneten vagy lapozzunk fel könyveket, kövessünk olyan szakembereket, akik hasonlóval foglalkoznak, de elvégezhetünk egyes képzéseket és tanfolyamokat is az interneten. Régebben gondot okozhatott és időigényes volt a színvonalas tréningek megtalálása, valamint az utazás, manapság azonban Szekszárdról is könnyen tanulhatunk az internetnek köszönhetően, akár a világ túlsó feléről – például a harvardi egyetem online felkészítői vagy a Google tanfolyamai által.

https://online-learning.harvard.edu/catalog?keywords=digital+marketing&op=Search

https://learndigital.withgoogle.com/digitalworkshop-hu/course/digital-marketing

https://learndigital.withgoogle.com/digitalworkshop-hu/course/business-online

 

SzekszardAllas.hu / P.P.