Csekkold, szerkeszd és jelentkezz – tippek a szekszárdi álláskeresőknek

Csekkold, szerkeszd és jelentkezz – tippek a szekszárdi álláskeresőknek

Amikor álláskeresőként meglátunk egy számunkra releváns szekszárdi munkalehetőséget, célszerű minél gyorsabban elküldeni jelentkezésünket. Fontos azonban, hogy ne kapkodjunk és szánjuk rá az időt.

A befektetett munka és idő meghozza a gyümölcsét: igaz ez az álláskeresésre is. Minél több energiát teszünk a jelentkezés folyamatába, annál nagyobb eséllyel leszünk mi a kiválasztott jelöltek az adott szekszárdi vállalat által meghirdetett pozícióra.

 

Releváns tartalmak közlése

Törekedjünk rá, hogy az előírt elvárásoknak és feltételeknek megfeleljen az önéletrajzunk és motivációs levelünk. Utóbbi esetében legyünk akár személyesek, ha tudjuk kinek intézzük a levelünket.

Ha programozói állásra pályázunk, nem biztos, hogy korábbi szakmánkban szerzett tapasztalatunk érdekli a munkáltatót, ellenben a soft skillekkel és olyan tanultakkal, melyeket kamatoztatni tudunk a kódolói munka során is.

 

Ne halogassunk

Lehetőség szerint a jelentkezést ne tegyük át holnapra vagy holnaputánra, azzal ugyanis értékes órákat veszíthetünk. Könnyen lehet, mire a pályázatunk az illetékesek asztalán – számítógépén – landol, már meg is találták a megfelelő jelöltet, így a miénk a kukában végzi.

Miután elkészítettük a beküldeni szánt anyagot, ajánlott aludni rá egyet. Másnap könnyebben észrevehetjük a helyesírási vagy stilisztikai hibákat. Küldjük el 1-2 ismerősünknek, kérjük meg őket, nézzék át, hátha találni benne valami kivetnivalót.

 

Próbálkozzunk

Annak ellenére, hogy előfordulhat, a szekszárdi cég már kiválasztott valakit vagy nem aktuális az állás, ha továbbra is megtalálható valamelyik portálon, próbáljunk szerencsét. Lehetséges, hogy a jelentkezésünket később előveszik vagy a felvételt nyert dolgozó nem válik be igazán, ezért később pozitív meglepetésben lesz részünk.

 

Egyszerre több állás? Miért is ne!

Ne várjunk mindig egy telefonhívásra, küldjük be 2-3 helyre az önéletrajzunkat és motivációs levelünket, ezzel növelve esélyeinket. Akár egyszerre is felvételizhetünk a cégekhez, így a végén mi magunk dönthetünk arról, hol szeretnénk folytatni – és kevesebb a bukás esélye.

Ha szerencsénk van, akár találhatunk két olyan munkahelyet, ahol párhuzamosan tudunk dolgozni. Megtehetjük mindezt főállás mellett alkalmi vagy részmunkaidős munkaviszonnyal egyaránt. Szekszárdon is egyre gyakoribbak a rugalmas munkavégzést engedő cégek, így a saját időbeosztásunk szerint dolgozhatunk, melyet egyszerűbben összeegyeztethetünk egyéb teendőinkkel.

 

Fő személyes kompetenciák, melyek jól jöhetnek a szekszárdi álláskeresőknek

Némileg sablonosnak hangozhat, azonban nem árt képezni magunkat a kommunikáció, a csapatmunka vagy a prezentációkészítés területén. Ezek a személyes tulajdonságok manapság egyre fontosabbak és bármilyen állás során szükségesek lehetnek. Az informatikusokról korábban például az a hír járta, hogy introvertáltak és egyedül dolgoznak, napjainkban viszont egyre több az olyan projektmunka, ahol szükségesek bizonyos skillek ahhoz, hogy munkájukat eredményesen el tudják végezni.

 

Gyakori álláshirdetések Szekszárdon

Habár a meghirdetett állások folyamatosan váltakoznak, kijelenthető, hogy Szekszárdon az éttermi, operátori vagy vevőszolgálati pozíciókra gyakran keresnek munkaerőt. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára is jól fizető állásokkal kecsegtethetnek az informatika vagy pénzügy területén tevékenykedő vállalkozások.

 

SzekszardAllas.hu / P.P.