Szellemi vagy fizikai munka? – Szekszárdon is választhatunk

Szellemi vagy fizikai munka? – Szekszárdon is választhatunk

Szekszárdon számos állást találhatunk a szellemi és fizikai munkavégzést igénylő pozíciókban egyaránt. A magasabb jövedelem azonban nem minden esetben a fehérgallérosok számlájára érkezik, egyes hiányszakmák kitanulása esetén ugyanis akár az átlagbért meghaladó fizetéssel is számolhatunk.

Szellemi munka Szekszárdon

Habár egyértelműnek tűnhet, érdemes megvizsgálni, mikor beszélünk szellemi munkavégzésről. Általánosságban elmondható, hogy a fehérgallérosok iskolázottabbak és közép-, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Ők azok, akik otthon, az irodában vagy egy kávézó teraszán dolgoznak. Fontosak számukra a soft skillek és a folyamatos önképzés.

Egyes pozíciók betöltése Szekszárdon szintén igényli a diplomát a jelentkezőktől. Ilyenek lehetnek például a mérnöki, jogi vagy orvosi munkák. Más szakmákban viszont „lazábbak” lehetnek a követelmények a papírokat illetően és inkább a meglévő szakmai tudást részesítik előnyben. Tegyük fel, hogy programozóként vagy tolmácsként szeretnénk elhelyezkedni, ez esetben valószínűleg különböző teszteken kell majd megfelelnünk a kiválasztási folyamat során.

https://www.indeed.com/career-advice/finding-a-job/difference-between-blue-and-white-collar-jobs

 

Szellemi munkavégzés során nem árt azonban odafigyelni fizikai állapotunkra sem: a sok ülőmunka hosszú távon egészségi problémákhoz vezethet, ezért járjunk el sportolni vagy mozogjunk gyakran. A kellő aktivitással a teljesítményünk és munkamorálunk is javítható.

https://szekszardallas.hu/allasok/adminisztracio-irodai-munka

https://simplejob.com/szekszard/szellemi

 

Szekszárdon van lehetőségünk felsőfokú végzettséget is szerezni a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar jóvoltából. A népszerű és helyi specialitásnak számító szőlész-borász mérnöki szakot is elvégezhetjük.

https://kpvk.pte.hu/hu/kepzeseink_0

https://www.felvi.hu/felveteli/szakok_kepzesek/szakleirasok/!Szakleirasok/index.php/szak/4125/szakleiras

 

Fizikai munka Szekszárdon

A fizikai munkának, vagyis az ún. kékgalléros tevékenységnek szintén több formája van. Nagy a különbség a betanított feladatokat végzők és szakmát szerzők között. Azok, akik valamilyen hiányszakmában dolgoznak, akár átlagfeletti jövedelemre is szert tehetnek – Szekszárdon is.

Tolna megyében az elmúlt időszakban idesorolandó szakmák közé tartozik a hegesztő, a műanyag feldolgozó, a szerszámkészítő, az ápoló, az automatizálási technikus, a baromfifeldolgozó-ipari szakmunkás, az élelmiszer- és vegyi áru-kereskedő, a fémforgácsoló, a géplakatos, a hentes és mészáros, a húsipari szakmunkás, a karosszérialakatos, a mechanikai műszerész, a mechatronikai műszerész, a pék és a cukrász egyaránt. A diákok ösztöndíjban részesülhetnek Szekszárdon is.

https://szekszardallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/309/tanulj-hianyszakmat-hogy-talalj-allast

 

Honnan tudjuk, melyik számunkra az ideális?

Nem mindenkinek való mindkét típusú munkavégzés. Ha valaki tudja, hogy nem szeret egy helyben ülni egész nap és inkább valami kézzelfoghatót alkotna, lehetséges a fizikai állások passzolnak hozzá. Egyik sem jobb a másiknál, a megfelelő egyensúly fenntartásához pedig egyaránt szükség van a szellemi és fizikai munkásokra.

https://pecsallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/237/szellemi-vagy-fizikai-munka-pecsen-mindket-kategoriaban-talalhatunk-allast

Természetesen találhatunk olyan állásokat is, melyek mindkét formát ötvözik. Ilyen lehet például a logisztikai, szállítmányozói ügyintézők munkája vagy akár a mérnököké – de természetesen egyéb más területen is fellelhető a szellemi és fizikai állások közötti átfedés.

 

SzekszardAllas.hu / P.P.